Adatkezelési tájékoztató

1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

MindenNapHétvége Kft., 8747 Garabonc, Zárkert 766. a VillaPince vendégház üzemeltetőjeként minden esetben biztosítja az általa kezelt személyes adatok tekintetében az adatkezelés jogszerűségét és célszerűségét. E tájékoztató célja, hogy a szállást foglaló, személyes adataikat megadó vendégeink már a foglalás, illetve személyes adataik megadása előtt megfelelő információkat kaphassanak arról, hogy cégünk adataikat milyen feltételek és garanciák mellett, mennyi ideig kezeli. Az e tájékoztatóban foglaltakhoz cégünk minden személyes adatkezeléssel járó esetben tartja magát, az itt leírtakat magunkra nézve kötelezőnek tartjuk.

Fenntartjuk ugyanakkor a jelen egyoldalú jognyilatkozatban leírtak megváltoztatásának jogát, ez esetben az érintetteket előzetesen tájékoztatni fogjuk. Kérjük, amennyiben kérdése van az e tájékoztatóban foglaltakkal kapcsolatban, írjon email-t nekünk. Cégünk tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson alapulnak, illetve némely esetben az adatkezelés a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges.

Adatkezeléseink megfelelnek a vonatkozó jogszabályoknak, különösen a következőknek:

Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, a továbbiakban: „GDPR”).

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Info. tv.”). Cégünk adatai, elérhetőségei a következők:

Név: MindenNapHétvége Kft.
Székhely: HU-8747 Garabonc, Zártkert 766.
HU adószám: 322995-2-20
EU adószám: HU32299591
Telefonszám: +36 30 6387071
E-mail: info@villapince.hu

Az egyes adatkezeléseinkkel kapcsolatban a következő tájékoztatásokat adjuk.

2. ONLINE SZÁLLÁSFOGLALÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ ADATKEZELÉS

Vendégházunk lehetőséget biztosít online szállásfoglalásra annak érdekében, hogy gyors, kényelmes és költségmentes módon foglalhasson szobát a VillaPince vendégház-ba.

A személyes adatok kezelője: MindenNapHétvége Kft.

Adatfeldolgozó igénybevétele: cégünk az online szállásrendszerhez informatikai szolgáltató segítségét veszi igénybe a következők szerint.

Adatfeldolgozó neveSzékhelyeAdatfeldolgozói feladat leírása  
 NetHotelBooking Kft. 8200 Veszprém, Boksa tér 1/A A RESnWEB rendszer révén az online szállásfoglalás lehetőségének biztosítása, pre-arrival e-mail modul működtetése

A jelen adatkezelési tájékoztató elfogadásával az érintett kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy az Adatfeldolgozó – a szolgáltatás kényelmesebbé, testreszabottá tétele érdekében – további adatfeldolgozókat vegyen igénybe a következők szerint.

Adatfeldolgozó neveSzékhelyeAdatfeldolgozói feladat leírása  
BIG FISH Payment Services Kft.1066 Budapest, Nyugati tér 1-2A fizetési tranzakciókhoz szükséges adatkommunikáció lebonyolítása a kereskedő és a fizetési szolgáltató rendszere között, a tranzakciók visszakereshetőségének biztosítása a kereskedő partnerek számára.
OTP Mobil Kft.1093 Budapest, Közraktár u. 30-32.A fizetési tranzakciókhoz szükséges adatkommunikáció lebonyolítása a kereskedő és a fizetési szolgáltató rendszere között, a felhasználók részére történő ügyfélszolgálati segítségnyújtás, a tranzakciók visszaigazolása és a felhasználók védelme érdekében végzett fraud-monitoring.
  Felhőmatrac Kft.  1071 Budapest Damjanich utca 35. 3. em. 17.Channel manager szolgáltatási feladatok ellátása.

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: Az adatok szolgáltatása önkéntes. Fontos körülmény, hogy a *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező, ezek elmaradása esetén nem véglegesíthető foglalás. A további mezők üresen hagyása ilyen következménnyel nem jár.

Az érintett jogai:

  • az érintett személy (az, akinek a személyes adatait cégünk kezeli)
  • kérelmezheti a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést,
  • kérelmezheti azok helyesbítését,
  • kérelmezheti azok törlését,
  • visszavonhatja az adatkezeléshez adott hozzájárulását: ebben az esetben a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét a visszavonás nem érinti.
  • kérelmezheti a GDPR 18. cikkében foglalt feltételek fennállása esetén a személyes adatok kezelésének korlátozását (tehát azt, hogy cégünk az adatokat ne törölje, vagy ne semmisítse meg bíróság vagy hatóság megkereséséig, de legfeljebb harminc napig, s ezen túlmenően más céllal az adatot ne kezelje),
  • tiltakozhat a személyes adatok kezelése ellen,
  • gyakorolhatja az adathordozhatósághoz való jogát. Ez utóbbi jog értelmében az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó személyes adatokat word vagy excel formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat kérésére egy másik adatkezelőnek továbbítsa cégünk.

Az adatkezeléssel kapcsolatos egyéb információk:

A foglalással az érintett arról is nyilatkozik, hogy megadott adatai a valóságnak megfelelnek, valamint a 16. életévét már betöltötte.

Praktikus és releváns információkkal, időjárás előrejelzéssel, programajánlatokkal, online bejelentkezési lehetőséggel igyekszünk segíteni a vendégeket az utazásuk előkészítésében és lerövidíteni a bejelentkezéssel töltött időt érkezéskor, ezért érkezésük előtt egy ún. pre-arrival emailt küldünk nekik a szállással, az utazással és a programlehetőségekkel kapcsolatos információkról. A pre-arrival levél alapján a vendég online bejelentőlapot tölthet ki, amellyel a szálláshelyre való bejelentkezését gyorsíthatja meg érkezéskor.

Cégünk minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megtesz egy esetleges adatvédelmi incidens (pl. személyes adatokat tartalmazó fájlok sérülése, eltűnése, illetéktelenek számára hozzáférhetővé válása) elkerülésére. Egy mégis bekövetkező incidens esetén a szükséges intézkedések ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából nyilvántartást vezetünk, amely tartalmazza az érintett személyes adatok körét, az adatvédelmi incidenssel érintettek körét és számát, az adatvédelmi incidens időpontját, körülményeit, hatásait és az elhárítására megtett intézkedéseket, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.

3. AJÁNLATKÉRÉSSEL ÖSSZEFÜGGŐ ADATKEZELÉS

Vendégházunk lehetőséget biztosít arra, hogy elektronikus úton ajánlatot kérjenek vendégeink. Az ajánlatot automatizált rendszer útján, a szabad kapacitásokra is figyelemmel adja meg cégünk.

A személyes adatok kezelője: MindenNapHétvége Kft.

Az adatkezelés célja: előzetes tájékozódás a szálláshely árairól.

Az adatkezelés jogalapja: a szállást foglaló személy előzetes hozzájárulása, GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont, illetve az adatkezelés a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges – GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pont

A kezelt személyes adatok köre: megszólítás; vezetéknév és keresztnév; telefonszám; e-mail cím; szállóvendégek száma.

Az adatkezelés időtartama: a foglalás szerinti tartózkodási dátum utolsó napját követő két év.

A jelen adatkezelési tájékoztató elfogadásával az érintett kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy az Adatfeldolgozó – a szolgáltatás kényelmesebbé, testreszabottá tétele érdekében – további adatfeldolgozókat vegyen igénybe a következők szerint.

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: Az adatok szolgáltatása önkéntes. Fontos körülmény, hogy a *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező, ezek elmaradása esetén a szálláshely nem tud ajánlatot adni. A további mezők üresen hagyása ilyen következménnyel nem jár.

Az érintett jogai:

  • az érintett személy (az, akinek a személyes adatait cégünk kezeli)
  • kérelmezheti a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést,
  • kérelmezheti azok helyesbítését,
  • kérelmezheti azok törlését,
  • visszavonhatja az adatkezeléshez adott hozzájárulását: ebben az esetben a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét a visszavonás nem érinti.
  • kérelmezheti a GDPR 18. cikkében foglalt feltételek fennállása esetén a személyes adatok kezelésének korlátozását (tehát azt, hogy cégünk az adatokat ne törölje, vagy ne semmisítse meg bíróság vagy hatóság megkereséséig, de legfeljebb harminc napig, s ezen túlmenően más céllal az adatot ne kezelje),
  • tiltakozhat a személyes adatok kezelése ellen,
  • gyakorolhatja az adathordozhatósághoz való jogát. Ez utóbbi jog értelmében az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó személyes adatokat word vagy excel formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat kérésére egy másik adatkezelőnek továbbítsa cégünk.

Az adatkezeléssel kapcsolatos egyéb információk: cégünk minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megtesz egy esetleges adatvédelmi incidens (pl. személyes adatokat tartalmazó fájlok sérülése, eltűnése, illetéktelenek számára hozzáférhetővé válása) elkerülésére. Egy mégis bekövetkező incidens esetén a szükséges intézkedések ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából nyilvántartást vezetünk, amely tartalmazza az érintett személyes adatok körét, az adatvédelmi incidenssel érintettek körét és számát, az adatvédelmi incidens időpontját, körülményeit, hatásait és az elhárítására megtett intézkedéseket, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.

4. HÍRLEVÉLRE VALÓ FELIRATKOZÁSSAL KAPCSOLATOS ADATKEZELÉS

Vendégházunk hírlevél útján tartja a kapcsolatot vendégeivel, akiknek a figyelmébe ajánlja szolgáltatásait, a működésével kapcsolatos újdonságokról, akciókról tájékoztatja.

A személyes adatok kezelője: MindenNapHétvége Kft.

Az adatkezelés célja: kapcsolattartás a potenciális szállóvendégekkel

Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása – GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont.

A jogos érdek megjelölése: a partnerekkel, szállóvendégekkel kialakított üzleti kapcsolatok fenntartása, fejlesztése

A kezelt személyes adatok köre: név, e-mail cím

Az adatkezelés időtartama: cégünk a hírlevélről való leiratkozásig kezeli az e-mail címeket.

Adatfeldolgozó igénybevétele: cégünk az online szállásrendszerhez informatikai szolgáltató segítségét veszi igénybe a következők szerint.

Adatfeldolgozó neveSzékhelyeAdatfeldolgozói feladat leírása  
NetHotelBooking Kft.8200 Veszprém, Boksa tér 1/AHírlevélküldő adatbázis tárolása

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: Az érintett nem kap hírlevelet cégünktől.

Az érintett jogai:

  • az érintett személy (az, akinek a személyes adatait cégünk kezeli)
  • kérelmezheti a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést,
  • kérelmezheti azok helyesbítését,
  • kérelmezheti azok törlését,
  • visszavonhatja az adatkezeléshez adott hozzájárulását: ebben az esetben a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét a visszavonás nem érinti.
  • kérelmezheti a GDPR 18. cikkében foglalt feltételek fennállása esetén a személyes adatok kezelésének korlátozását (tehát azt, hogy cégünk az adatokat ne törölje, vagy ne semmisítse meg bíróság vagy hatóság megkereséséig, de legfeljebb harminc napig, s ezen túlmenően más céllal az adatot ne kezelje),
  • tiltakozhat a személyes adatok kezelése ellen,
  • gyakorolhatja az adathordozhatósághoz való jogát. Ez utóbbi jog értelmében az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó személyes adatokat word vagy excel formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat kérésére egy másik adatkezelőnek továbbítsa cégünk.
  • A hírlevélről bármikor leiratkozhat a cégünknek a(z) info@villapince.hu címre küldött levelével, vagy a hírlevélben a leiratkozás ikonra történő kattintással. Ebben az esetben e-mail címét haladéktalanul töröljük az adatbázisunkból.

Az adatkezeléssel kapcsolatos egyéb információk: cégünk minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megtesz egy esetleges adatvédelmi incidens (pl. személyes adatokat tartalmazó fájlok sérülése, eltűnése, illetéktelenek számára hozzáférhetővé válása) elkerülésére. Egy mégis bekövetkező incidens esetén a szükséges intézkedések ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából nyilvántartást vezetünk, amely tartalmazza az érintett személyes adatok körét, az adatvédelmi incidenssel érintettek körét és számát, az adatvédelmi incidens időpontját, körülményeit, hatásait és az elhárítására megtett intézkedéseket, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.

5. ELÉGEDETTSÉGMÉRÉSSEL KAPCSOLATOS SZEMÉLYES ADATKEZELÉS

Vendégházként célunk, hogy vendégeinknek szolgáltatásainkat magas színvonalon nyújtsuk, ezért folyamatosan kérünk visszajelzést vendégeinktől a szállodánkban tartózkodásuk során gyűjtött tapasztalataikról.

A személyes adatok kezelője: MindenNapHétvége Kft.

Az adatkezelés célja: visszajelzés kérése a szállóvendégektől szolgáltatásaink további fejlesztése, javítása érdekében.

Az adatkezelés jogalapja: a magánszálláshely üzemeltetőjének jogos érdeke– GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont.

A jogos érdek megjelölése: cégünknek jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy a visszajelzések alapján szolgáltatásaink fejlesztéséhez információt kapjunk.

A kezelt személyes adatok köre: név, nem, e-mail cím.

Az adatkezelés időtartama: a foglalás szerinti tartózkodási dátum utolsó napját követő két év.

Adatfeldolgozó igénybevétele: cégünk az online szállásrendszerhez informatikai szolgáltató segítségét veszi igénybe a következők szerint.

Adatfeldolgozó neveSzékhelyeAdatfeldolgozói feladat leírása  
NetHotelBooking Kft.8200 Veszprém, Boksa tér 1/AElégedettségmérő modul működtetése

A jelen adatkezelési tájékoztató elfogadásával az érintett kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy az Adatfeldolgozó – a szolgáltatás kényelmesebbé, testreszabottá tétele érdekében – további adatfeldolgozókat vegyen igénybe a következők szerint.

Adatfeldolgozó neveSzékhelyeAdatfeldolgozói feladat leírása  
NetHotelBooking Kft.8200 Veszprém, Boksa tér 1/AElégedettségmérő modul működtetése

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: Az érintett nem kap elégedettségmérő kérdőívet cégünktől.

Az érintett jogai: az érintett személy (az, akinek a személyes adatait cégünk kezeli)

  • kérelmezheti a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést,
  • kérelmezheti azok helyesbítését,
  • kérelmezheti azok törlését,
  • visszavonhatja az adatkezeléshez adott hozzájárulását: ebben az esetben a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét a visszavonás nem érinti.
  • kérelmezheti a GDPR 18. cikkében foglalt feltételek fennállása esetén a személyes adatok kezelésének korlátozását (tehát azt, hogy cégünk az adatokat ne törölje, vagy ne semmisítse meg bíróság vagy hatóság megkereséséig, de legfeljebb harminc napig, s ezen túlmenően más céllal az adatot ne kezelje),
  • tiltakozhat a személyes adatok kezelése ellen,
  • gyakorolhatja az adathordozhatósághoz való jogát. Ez utóbbi jog értelmében az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó személyes adatokat word vagy excel formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat kérésére egy másik adatkezelőnek továbbítsa cégünk.

Az adatkezeléssel kapcsolatos egyéb információk: cégünk minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megtesz egy esetleges adatvédelmi incidens (pl. személyes adatokat tartalmazó fájlok sérülése, eltűnése, illetéktelenek számára hozzáférhetővé válása) elkerülésére. Egy mégis bekövetkező incidens esetén a szükséges intézkedések ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából nyilvántartást vezetünk, amely tartalmazza az érintett személyes adatok körét, az adatvédelmi incidenssel érintettek körét és számát, az adatvédelmi incidens időpontját, körülményeit, hatásait és az elhárítására megtett intézkedéseket, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.

6. AJÁNDÉKUTALVÁNY-VÁSÁRLÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ ADATKEZELÉS

Vendégházunk elektronikus úton lehetőséget biztosít ajándékutalvány-vásárlásra. Az ajándékutalványt honlapunkon automatizált rendszer útján biztosítja cégünk.

A személyes adatok kezelője: MindenNapHétvége Kft.

Az adatkezelés célja: ajándékutalvány vásárlása és kézbesítése

Az adatkezelés jogalapja: az ajándékutalvány vásárló személy előzetes hozzájárulása: a jelen adatkezelési tájékoztató elfogadásával az érintett hozzájárulást ad a jelen pont szerinti adatkezeléshez.

A kezelt személyes adatok köre: megszólítás; vezetéknév és keresztnév; lakcím (ország, irányítószám, város, utca, házszám); telefonszám; e-mail cím (ajándékozóé és megajándékozotté egyaránt), gazdasági társaság esetében cégnév és székhely, bankkártya száma, CVC kód, SZÉP-kártya adatok (azonosító, kártyán szereplő név).

Az adatkezelés időtartama: az ajándékutalvány lejárati napját követő két év.

Adatfeldolgozó igénybevétele: cégünk az online ajándékutalvány rendszer működtetéséhez informatikai szolgáltató segítségét veszi igénybe a következők szerint.

Adatfeldolgozó neveSzékhelyeAdatfeldolgozói feladat leírása  
NetHotelBooking Kft.8200 Veszprém, Boksa tér 1/AAjándékutalvány modul működtetése

A jelen adatkezelési tájékoztató elfogadásával az érintett kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy az Adatfeldolgozó – a szolgáltatás kényelmesebbé, testreszabottá tétele érdekében – további adatfeldolgozókat vegyen igénybe a következők szerint.

Adatfeldolgozó neveSzékhelyeAdatfeldolgozói feladat leírása  
BIG FISH Payment Services Kft.1066 Budapest, Nyugati tér 1-2A fizetési tranzakciókhoz szükséges adatkommunikáció lebonyolítása a kereskedő és a fizetési szolgáltató rendszere között, a tranzakciók visszakereshetőségének biztosítása a kereskedő partnerek számára.
OTP Mobil Kft.1093 Budapest, Közraktár u. 30-32.A fizetési tranzakciókhoz szükséges adatkommunikáció lebonyolítása a kereskedő és a fizetési szolgáltató rendszere között, a felhasználók részére történő ügyfélszolgálati segítségnyújtás, a tranzakciók visszaigazolása és a felhasználók védelme érdekében végzett fraud-monitoring.

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: Az adatok szolgáltatása önkéntes. Fontos körülmény, hogy a *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező, ezek elmaradása esetén az ajándékozó nem tud ajándékutalványt vásárolni. A további mezők üresen hagyása ilyen következménnyel nem jár.

Az érintett jogai:

  • az érintett személy (az, akinek a személyes adatait cégünk kezeli)
  • kérelmezheti a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést,
  • kérelmezheti azok helyesbítését,
  • kérelmezheti azok törlését,
  • visszavonhatja az adatkezeléshez adott hozzájárulását: ebben az esetben a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét a visszavonás nem érinti.
  • kérelmezheti a GDPR 18. cikkében foglalt feltételek fennállása esetén a személyes adatok kezelésének korlátozását (tehát azt, hogy cégünk az adatokat ne törölje, vagy ne semmisítse meg bíróság vagy hatóság megkereséséig, de legfeljebb harminc napig, s ezen túlmenően más céllal az adatot ne kezelje),
  • tiltakozhat a személyes adatok kezelése ellen,
  • gyakorolhatja az adathordozhatósághoz való jogát. Ez utóbbi jog értelmében az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó személyes adatokat word vagy excel formátumban
  • megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat kérésére egy másik adatkezelőnek továbbítsa cégünk.

Az adatkezeléssel kapcsolatos egyéb információk: cégünk minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megtesz egy esetleges adatvédelmi incidens (pl. személyes adatokat tartalmazó fájlok sérülése, eltűnése, illetéktelenek számára hozzáférhetővé válása) elkerülésére. Egy mégis bekövetkező incidens esetén a szükséges intézkedések ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából nyilvántartást vezetünk, amely tartalmazza az érintett személyes adatok körét, az adatvédelmi incidenssel érintettek körét és számát, az adatvédelmi incidens időpontját, körülményeit, hatásait és az elhárítására megtett intézkedéseket, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.

Az Adatkezelő a testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie[VB1] [VD2] [VD3] ) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

  • Az adatkezelés célja: a felhasználók azonosítása, nyomon követése, egymástól való megkülönböztetése, a felhasználók aktuális munkamenetének azonosítása, az annak során megadott adatok tárolása, az adatvesztés megakadályozása, webanalitikai mérések, személyre szabott kiszolgálás.
  • Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása.
  • A kezelt adatok köre: azonosítószám, dátum, időpont, valamint az előzőleg meglátogatott oldal.
  • Az adatkezelés időtartama: maximum 90 nap
Adatfeldolgozó neveSzékhelyeAdatfeldolgozói feladat leírása  
NetHotelBooking Kft.8200 Veszprém, Boksa tér 1/AA felhasználók és aktuális munkamenetük azonosítása, az annak során megadott adatok tárolása, az adatvesztés megakadályozása, webanalitikai mérések, személyre szabott kiszolgálás.

Az adatkezeléssel kapcsolatos további információk: A sütit a felhasználó képes törölni saját számítógépéről, illetve letilthatja böngészőjében a sütik alkalmazását.

A sütik kezelésére általában a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem/Előzmények/Egyéni beállítások menü alatt, cookie, süti vagy nyomkövetés megnevezéssel van lehetőség.

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: a szolgáltatás igénybevételének lehetetlenülése a fenti, 2-5. pontokban körülírt szolgáltatások tekintetében.

8. HONLAP SZERVERNAPLÓZÁSA

A nethotelbooking.net weblap meglátogatásakor a webszerver automatikusan naplózza a felhasználó tevékenységét.

  • Az adatkezelés célja: a honlap látogatása során a szolgáltató a szolgáltatások működésének ellenőrzése, a visszaélések megakadályozása érdekében rögzíti a látogatói adatokat.
  • Az adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének f) pontja. Cégünknek jogos érdeke fűződik a weboldal biztonságos működéséhez.
  • A kezelt személyes adatok típusa: azonosítószám, dátum, időpont, a meglátogatott oldal címe.
  • Az adatkezelés időtartama: maximum 90 nap.
Adatfeldolgozó neveSzékhelyeAdatfeldolgozói feladat leírása  
NetHotelBooking Kft.8200 Veszprém, Boksa tér 1/ALátogatói adatok és a szerver működéséhez szükséges információk rögzítése

További információk: cégünk a naplóállományok elemzése során felmerült adatokat más információval nem kapcsolja össze, a felhasználó személyének azonosítására nem törekszik. A meglátogatott oldalak címe, valamint a dátum, időpont adatok önmagukban az érintett azonosítására nem alkalmasak, azonban egyéb (pl. regisztráció során megadott) adatokkal összekapcsolva alkalmasak arra, hogy segítségükkel a felhasználóra vonatkozó következtetéseket lehessen levonni.

Külső szolgáltatók naplózással kapcsolatos adatkezelése: A portál html kódja a cégünktől független, külső szerverről érkező és külső szerverre mutató hivatkozásokat tartalmaz. A külső szolgáltató szervere közvetlenül a felhasználó számítógépével áll kapcsolatban. Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy e hivatkozások szolgáltatói az ő szerverükre történő közvetlen kapcsolódás, a felhasználó böngészőjével való közvetlen kommunikáció miatt felhasználói adatokat (pl. IP cím, böngésző, operációs rendszer adatai, egérmutató mozgása, meglátogatott oldal címe és a látogatás időpontja) képesek gyűjteni. Az IP cím olyan számsorozat, mellyel az internetre fellépő felhasználók számítógépei, mobil eszközei egyértelműen azonosíthatók.

Az IP címek segítségével akár földrajzilag is lokalizálható az adott számítógépet használó látogató. A meglátogatott oldalak címe, valamint a dátum, időpont adatok önmagukban az érintett azonosítására nem alkalmasak, azonban egyéb (pl. regisztráció során megadott) adatokkal összekapcsolva alkalmasak arra, hogy segítségükkel a felhasználóra vonatkozó következtetéseket lehessen levonni.

9. EGYÉB ADATKEZELÉSEK

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást. Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy egyes hatóságok, közfeladatot ellátó szervek, bíróságok személyes adatok közlése céljából megkereshetik cégünket. Cégünk e szervek részére – amennyiben az érintett szerv a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges, és amennyiben a megkeresés teljesítését jogszabály írja elő.

10. A SZEMÉLYES ADATOK TÁROLÁSÁNAK MÓDJA, AZ ADATKEZELÉS BIZTONSÁGA

Cégünk számítástechnikai rendszerei és más adatmegőrzési helyei a székhelyen és az adatfeldolgozó által bérelt szervereken találhatók meg. Cégünk a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:

  • az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
  • hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
  • változatlansága igazolható (adatintegritás);
  • a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.

Különös gondossággal figyelünk az adatok biztonságára, megtesszük továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítjuk azokat az eljárási szabályokat, amelyek a GDPR szerinti garanciák érvényre juttatásához szükségesek. Az adatokat megfelelő intézkedésekkel védjük különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés, sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

Cégünk és partnereink informatikai rendszere és hálózata egyaránt védett a számítógéppel támogatott csalás, a számítógépvírusok, a számítógépes betörések és a szolgálatmegtagadásra vezető támadások ellen. Az üzemeltető a biztonságról szerverszintű és alkalmazásszintű védelmi eljárásokkal is gondoskodik. Az adatok napi biztonsági mentése megoldott. Az adatvédelmi incidensek elkerülése érdekében cégünk minden lehetséges intézkedést megtesz, egy ilyen incidens bekövetkezése esetén – incidenskezelési szabályzatunk szerint – haladéktalanul fellépünk a kockázatok minimalizálása, a károk elhárítása érdekében.

11. AZ ÉRINTETTEK JOGAI, JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEK

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő fenti elérhetőségein.

Az érintett kérelmére az információkat elektronikus formában szolgáltatjuk késedelem nélkül, de legkésőbb 30 napon belül, a vonatkozó szabályzatunknak megfelelően. Az érintetteknek a lenti jogok teljesítésére irányuló kéréseit díjmentesen teljesítjük.

Tájékoztatáshoz való jog:

Cégünk megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva, ugyanakkor precíz módon nyújtsa.

A tájékozódáshoz való jog írásban, az 1. pontban megadott kapcsolati elérhetőségeken keresztül gyakorolható. Az érintett részére kérésére – személyazonosságának igazolását követően – szóban is adható tájékoztatás. Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy amennyiben cégünk munkatársainak kétsége támad az érintett személyazonossága felől, az érintett személyazonosságának megerősítéséhez szükséges információk nyújtását kérhetjük.

Az érintett hozzáféréshez való joga:

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e. Amennyiben folyamatban van személyes adat kezelése, az érintett jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő, a felsorolásban szereplő információkhoz hozzáférést kapjon.

Az adatkezelés céljai:

  • az érintett személyes adatok kategóriái;
  • azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli (Európai Unión kívüli) címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;
  • a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama;
  • a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga;
  • a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;
  • az adatforrásokra vonatkozó információ; az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár.

A fentieken túlmenően személyes adatok harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére történő továbbítása esetén az érintett jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon a továbbításra vonatkozó megfelelő garanciákról.

Helyesbítés joga:

E jog értelmében bárki kérheti a cégünk által kezelt, rá vonatkozó, pontatlan személyes adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését.

Törléshez való jog:

Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére indokolatlan késedelem nélkül töröljük a rá vonatkozó személyes adatokat:

személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;

  • az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  • az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
  • a személyes adatok jogellenes kezelése állapítható meg;
  • a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  • a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés a következő célokból szükséges:

a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából:

  • a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
  • a népegészségügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján;
  • vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

Az adatkezelés korlátozásához való jog:

Az érintett kérésére korlátozzuk az adatkezelést a GDPR 18. cikkében fennálló feltételek esetén, tehát ha: 

  • az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését;
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
  • az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.
  • Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Európai Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni. Az érintettet az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatni kell.

Adathordozáshoz való jog:

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa. Cégünk word vagy excel formátumban tudja teljesíteni az érintett ilyen kérését.

Tiltakozás joga:

Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik. A személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése elleni tiltakozás esetén az adatok e célból nem kezelhetők.

Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást:

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené. Nem alkalmazható a fenti jogosultság, ha az adatkezelés

  • az érintett és az adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges;
  • meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek
  • védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy
  • az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul.

Visszavonás joga:

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Eljárási szabályok:

Az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet a GDPR 15–22. cikk szerinti kérelem nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet.

Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatás elektronikus úton kerül megadásra, kivéve, ha az érintett azt másként kéri.

Ha az adatkezelő nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be a felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával. 

Az adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat az általa végzett valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.

Kártérítés és sérelemdíj:

Minden olyan személy, aki az adatvédelmi rendelet megsértésének eredményeként vagyoni vagy nem vagyoni kárt szenvedett, az elszenvedett kárért az adatkezelőtől vagy az adatfeldolgozótól kártérítésre jogosult. Az adatfeldolgozó csak abban az esetben tartozik felelősséggel az adatkezelés által okozott károkért, ha nem tartotta be a jogszabályban meghatározott, kifejezetten az adatfeldolgozókat terhelő kötelezettségeket, vagy ha az adatkezelő jogszerű utasításait figyelmen kívül hagyta vagy azokkal ellentétesen járt el. Ha több adatkezelő vagy több adatfeldolgozó vagy mind az adatkezelő mind az adatfeldolgozó érintett ugyanabban az adatkezelésben, és felelősséggel tartozik az adatkezelés által okozott károkért, minden egyes adatkezelő vagy adatfeldolgozó egyetemleges felelősséggel tartozik a teljes kárért.

Az adatkezelő, illetve az adatfeldolgozó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt előidéző eseményért őt semmilyen módon nem terheli felelősség.

Bírósághoz fordulás joga és adatvédelmi hatósági eljárás:

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. 

Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni.

A hatóság címe: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 9-11., levelezési címe: 1374 Budapest, Pf.: 603., Telefon: +36 1 391 1400, E-mail ugyfelszolgalat@naih.hu

Zalakaros

Zalakaros legismertebb attrakciója a Gyógy- és Élményfürdő, amely az egyik legnagyobb és legnépszerűbb fürdőhely Magyarországon. A gyógyvizek számos gészségügyi problémára nyújtanak megoldást, mint például ízületi és mozgásszervi problémák, de a fürdő komplexumában minden korosztály számára kínálnak élményeket, mint a csúszdák, a különböző szaunák, a medencék és a wellness szolgáltatások. Zalakaros környéke gazdag történelmi és kulturális látnivalókban is. A közeli Zalaszántón található a híres Kőtenger, amely egy geológiai csoda, valamint a Szent Mihály templom is megér egy látogatást. Emellett a város számos rendezvényt, fesztivált és kulturális programot kínál, például gasztrónómiai fesztiválokat és művészeti bemutatókat.

VillaPince
Részletek

Gyalogos túraútvonalak

Azonban ha aktívabb pihenésre vágytok a Kis-Balaton környéki gyalogos túraútvonalak, különböző nehézségi szinten kínálnak lehetőséget a felfedezésre.

Kis-Balaton tanösvény

A Kis-Balaton tanösvény egy népszerű túraútvonal, amely körbevezeti a látogatókat a terület legfontosabb ökológiai és természeti értékein. A tanösvény több szakaszra van bontva, és bemutatja a Kis-Balaton különböző élőhelyeit, például a nádasokat, vizes élőhelyeket és a közeli erdőket. A túra során a látogatók megismerkedhetnek a Kis-Balaton jellegzetes növény- és állatvilágával, és különböző információs táblák segítik az élővilág megértését.

Kányavári-sziget

A Kányavári-sziget egy másik fontos túrahelyszín, amely a Kis-Balaton északi részén található, és egy könnyed, rövid túrával elérhető. A sziget körüli természetvédelmi terület különösen gazdag vízimadarakban, és egy csónakázós élményt is kínál a látogatóknak. A szigetre érve egy szép tanösvény vezet körbe, ahol a túrázók megismerkedhetnek a sziget növény- és állatvilágával.

Vörs és környéke

A Vörsi túraútvonal a Kis-Balaton déli oldalán található, és a helyi mocsaras tájat, nádasokat és szántóföldeket öleli fel. Az útvonal mentén a túrázók számos madárfajt, kétéltűt és más vizes élőhelyekhez kötődő állatokat láthatnak.

Zalakaros–Garabonc–Nagyrada–Zalaszabar–Orosztony–Kerecseny–Kilimán–Gelse túraútvonal

Ez a körülbelül 25,5 km hosszú túraútvonal Zalakarosról indul, és érinti Garaboncot is. Az útvonal során a résztvevők megismerhetik a környék természeti és kulturális értékeit, beleértve a helyi szőlőhegyeket és pincesorokat.

Buruczki Ferenc tanösvény

Garabonc közelében található a Buruczki Ferenc tanösvény, amely a Kovácsi-hegyre vezet. Ez az útvonal bemutatja a környék természeti ritkaságait és a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozó területeket.

VillaPince

Kerékpáros túrák

A Kis-Balaton környéke ideális terep a kerékpáros túrák számára, hiszen változatos útvonalakat kínál a természet szerelmeseinek. Az alábbiakban néhány ajánlott kerékpáros túraútvonalat mutatunk be a Kis-Balaton körül:

Kis-Balaton kerékpáros kör (47 km)

Ez a túraútvonal a Kis-Balaton vidékét és legfőbb látnivalóit mutatja be. Az út során érintetlen természeti környezetben és autentikus falvakban haladhatunk, miközben szőlőhegyeken és kis falusi pincéken is áthaladunk. A túra a Kis-Balaton Háztól indul, és több kitérőt is tartalmaz, így érdemes egész napos programként tervezni.

Kis-Balaton családi kerékpártúra (33 km)

Ez a könnyű nehézségű, 33 km hosszú túraútvonal ideális családok számára. Az útvonal szintemelkedése mindössze 50 m, és körülbelül 2 óra alatt teljesíthető. A túra során a résztvevők megismerhetik a Kis-Balaton természeti szépségeit és a környező falvakat.

Kis-Balaton élménykör a Kányavári-szigetre

Ez a kerékpáros útvonal a legváltozatosabb bringás kör a Kis-Balaton körül. A nyugati oldalon választhatjuk a falvak között vezető sík nyomvonalat, de érdemes egy-egy szőlődombra is felkapaszkodni, például a Nagyradai-kilátóhoz. A túra során kisebb borospincéket és nagyobb borászatokat is felkereshetünk, ahol minőségi borokat és helyi specialitásokat kóstolhatunk. Érdemes megállót tartani Garaboncon, a 7 Vezér Történelmi Kalandparkban is.

Kis-Balaton kerékpártúra (58 km)

Ez a túraútvonal a Balaton egyik legszebb arcát mutatja be. Az útvonal hossza 58 km, de a látnivalókkal és hegyi kiegészítésekkel akár 75 km-re is bővíthető. Az út során madárleseket, Matula kunyhóját és tükörsima bringautakat is felfedezhetünk.

VillaPince

Zalai borvidék

A Zalai borvidék Magyarország egyik kisebb borvidéke, amely a Balaton déli partjától, a Zala folyó völgyétől egészen a Dráva folyóig terjed. A Zalai borvidéken készített borok gyakran friss, elegáns és minerálisan gazdag karakterrel rendelkeznek, különösen a fehérborok. A vörösborok általában telt, fűszeres, tanninos karakterekkel és érett gyümölcsös ízekkel rendelkeznek.

A Zalai borvidéken sok borászat kínál kóstolókat és túrákat, miközben az éttermekben helyi specialitásokat is kóstolhatunk, például a hagyományos zalai pörköltet, túrós csuszát és a helyi borokkal tökéletesen harmonizáló sajtokat.

VillaPince
Részletek

Kis-Balaton

A Kis-Balaton Magyarország egyik legkülönlegesebb természetvédelmi területe, amely nemcsak természeti szépségében, hanem gazdag élővilágában is kiemelkedő. A terület egyedülálló ökológiai jelentőséggel bír, és különösen a madárvilág, a növények és a vizes élőhelyek sokfélesége miatt vonzza a természetkedvelő látogatókat.
A tavaszi-nyári hónapokban a mocsári növények, mint a nádasok, sásosok és különböző vízinövények (például hínárfélék) jellemzik a tájat. Az árnyas erdők és a hársfa-ligetek mellett megtalálhatók a mocsárfűfélék, kék liliomok és különféle vadvirágok, amelyek a terület gazdag biodiverzitását mutatják.
A terület a Közép-Európai madárvonulási útvonal része, így évente több ezer madár pihen és táplálkozik itt, köztük számos védett faj, mint például a szürke gém, a kanalasgém, a fehér szürke gém és a tücsökmadár. Az itt élő vízimadarak mellett a Kis-Balaton más állatfajok számára is fontos élőhely, például a tóparti kétéltűek, mint a békák és gőték, valamint a különböző rovarfajok is megtalálhatók a területen.

VillaPince
Részletek

Keszthely

Keszthely és környéke bővelkedik látnivalókban, amelyek a történelem, a kultúra és a természet szerelmeseinek egyaránt kiváló úti célokat kínálnak. A város egyik legismertebb nevezetessége a Festetics-kastély, amely Magyarország egyik legimpozánsabb barokk kastélya. Az épületben több múzeum és kiállítás is található. Köztük a híres Helikon Kastélymúzeum, ahol megismerkedhetünk a Festetics család történetével és a korabeli arisztokrácia életmódjával. A kastélyhoz egy hatalmas park is tartozik, amely tökéletes hely egy kellemes sétára.
Keszthely belvárosa is tartogat érdekességeket, például a Fő teret, amely tele van hangulatos kávézókkal, éttermekkel és történelmi épületekkel. Innen rövid sétával elérhető a Balaton-part és a móló, ahonnan csodás kilátás nyílik a tóra. A mólóról akár hajókirándulásra is indulhatunk, hogy felfedezzük a Balaton környékét. A városban található Balaton Múzeum kiváló lehetőség arra, hogy jobban megismerjük a tó történelmét és élővilágát. Különleges látványosság még a Csigaparlament, ahol apró kagylókból és csigaházakból készült makettek csodálhatók meg.

VillaPince
Részletek

Hévíz

Hévíz világhírű a gyógyító hatású termáltaváról, amely a világ legnagyobb természetes, fürdésre alkalmas termáltava. A Hévízi-tó körülbelül 4,4 hektár területű, és egyedülálló természeti képződmény. A tó vizét egy 38 méter mélyen található forrásbarlang táplálja, amelyből másodpercenként 410 liter, 40°C-os víz tör fel. A víz hőmérséklete nyáron eléri a 33–36°C-ot, míg télen sem csökken 23–25°C alá, így az év minden napján lehetőség van a fürdőzésre. A tó különleges összetételű vize – amely szén-dioxidot, kalciumot, magnéziumot, hidrogén-karbonátot és kénvegyületeket tartalmaz – valamint a benne élő mikroorganizmusok hozzájárulnak a gyógyhatásához.

VillaPince
Részletek

7 Vezér Történelmi Kalandpark és Garabonciás Farm

A 7 Vezér Történelmi Kalandpark és Garabonciás Farm egy egyedülálló élménypark Garabonc településén. A park célja, hogy a látogatók interaktív módon ismerhessék meg a magyar történelem fontosabb eseményeit és alakjait, miközben szórakoztató és kalandos programokon vehetnek részt.

Főbb látnivalók és programok:

VillaPince
Részletek

Cézár Pincészet

A Cézár Pincészet egy kiemelkedő borászat, amely a minőségi borok iránti elkötelezettségét a régió természeti szépségeivel és gazdag borászati hagyományaival ötvözi. A pincészet borai tükrözik a Zalai borvidék karakterét, miközben a fenntarthatóságra és a modern borászat technológiai vívmányaira is figyelmet fordítanak. A borászat legnépszerűbb borai közé tartoznak a fehérborok, különösen az Olaszrizling, amely a Zala-völgyi területeken gyakran megtalálható, és a borászat egyik zászlóshajója. A Chardonnay és a Rizling Szilváni is fontos szereplői a pincészet borválasztékának.

VillaPince
Részletek

Kránicz Borház és Étterem

Kránicz Borház és Étterem: A helyi gasztronómia kedvelői számára a Kránicz Borház egy kihagyhatatlan célpont. A borászat a Bajkos-tető szőlőhegyei között található, ahol a látogatók megkóstolhatják a helyben készült borokat és élvezhetik a hagyományos magyar konyha ízeit.

VillaPince
Részletek

Zöld Elefánt Étterem

A Zöld Elefánt Étterem és Panzió Zalaapátiban található. Az étterem országos hírnévnek örvend a gasztronómia iránt érdeklődők körében. Az étterem étlapján levesek, előételek, valamint különleges húsételek, mint például argentín Angus bélszín szerepelnek. A vendégek vegetáriánus, vegán és gluténmentes ételek közül is választhatnak.

VillaPince
Részletek

Szilágyi Cukrászda

A Szilágyi Cukrászda több mint 40 éve várja vendégeit Zalakaroson. A cukrászda kínálatában házias ízek, természetes alapanyagokból készült sütemények és torták szerepelnek, melyek naponta frissülnek. Különlegességeik közé tartozik a titkos családi recept alapján készült Csoda Csoki Torta és az egyedülálló Karamell fagylalt. Az étterem étlapján levesek, előételek, valamint különleges húsételek, mint például argentín Angus bélszín szerepelnek. A vendégek vegetáriánus, vegán és gluténmentes ételek közül is választhatnak.

VillaPince
Részletek